Tavaszi papírgyűjtés
Földrajzos siker
Véradás

Betekintés a tudomány világába

November 15-én a földrajz emelt szintű képzésre járó 11-es diákjaink egy korábbi tanítványunk segítségével tekinthettek bele néhány jelenleg folyó kutatásba. Szalai Ádám a Közgazdasági - és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Regionális Kutatások Intézeténél dolgozik, ezen belül az Alföldi Tudományos Osztály kecskeméti csoportjában, korábban segített megszervezni egy szegedi szakmai kirándulást. Másnap az előadók között képviseltük munkaközösségünket és egyben iskolánkat a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán rendezett szakmai szimpózium egyik szekciójában.

Cikkek: 

Novemberi beszámoló

Pár napja új lehetőséggel bővült iskolánk közvetlen környékén a szelektív hulladékgyűjtés. A folyamatos "zöld" tevékenységünk mellett időnként nagyobb akciókat is szervezünk. A szeptember végi gyűjtés során pl. 6300 kg papírt tudtunk újrahasznosításra átadni.

Földrajz óra a terepen

Különleges földrajz órán vehetett rész számos diákunk a Tudás Útja Alapítvány szervezésében. A képen egy robbanásos kitöréssel keletkezett 6500 éves, Kerid ("Kerith") nevű vulkán belseje látható, közepén egy krátertóval.

Cikkek: 

Gyászolunk

Gyászol az iskola, gyászol a munkaközösségünk. Szeptember 19-én elhunyt szeretett kollégánk, Járminé Kövecses Mária. Biológia - földrajz szakos tanárként oktatta, nevelte évtizedeken át iskolánkban a diákokat. Neve összefonódott a környezetvédelemmel és a kirándulásokkal is (túrák itthon és külföldön, osztálykirándulások, nyári táborok, sítáborok). Nyugdíjas pedagógusként is segítette a munkánkat, például szállást szerzett az osztálykirándulásokhoz, legutóbb pedig újra órákat vállalt a most induló tanévben. Drága Marika! Hiányozni fogsz! Emlékedet őrizzük!

Cikkek: 

Oldalak